2017. december 27., szerda

HelloDIY - Interjú

A HelloDIY.hu egy kreatív ötletportál, amely egyáltalán nem egy egyszerű blog, sőt, annál sokkal több! A portál megálmodójával beszélgettünk a terendekről, az alotói közösségről és a portálon megtalálható magazinról.





Pentart: Kezdjük az elején, honnan jött a helloDIY ötlete?

helloDIY: Viszonylag régre datálódik. Mindig nagy érdeklődéssel kerestem a kreatív ötleteket. Lenyűgözőnek tartom, hogy egy-egy egyszerű technika vagy elképzelés által, milyen zseniális dolgokat lehet alkotni. Az elmúlt évek során ugyanakkor kialakult bennem egyfajta hiányérzetre alapozott igény azzal kapcsolatban, hogy a DIY világban legyen egy összeszervezett platform, egy közösség, ahol a kreativitásra, alkotásra szomjazók megoszthatják egymással tudásukat, tehetségüket, és főleg azt, hogyan készítettek egy-egy alkotást lépésről lépésre. Külföldön hasonló felületek már régóta működnek, nálunk azonban még meglehetősen új dolognak számít egy ilyen kezdeményezés.

Pentart: A helloDIY nem egy szokványos blog, de pontosan miben más, mint a többi, hasonló oldal?

helloDIY: Ez így van. Olyannyira, hogy korántsem blogról beszélünk, hanem egy interaktív, többszereplős felületről. Gyakorlatilag egy teljesen új perspektívát és koncepciót kínálunk a felhasználóinknak. A weboldalra külső felhasználók tölthetik fel saját maguk által készített DIY projektjeiket, leírással, fázisképekkel, vagy akár videóval illusztrálva, mindezt rendkívül egyszerűen. Egy könnyen és átláthatóan használható, saját feltöltő felület áll rendelkezésükre.

Pentart: Kik az alkotóitok és hogyan válhat valakiből alkotó az oldalatokon?

helloDIY: Fontos törekvésünk, hogy kedvtelésből alkotóknak is lehetőségük nyíljon bátran bemutatni saját alkotásaikat, mellyel ösztönözni szeretnénk őket az alkotásra. Ezenkívül releváns megjelenést biztosítunk kreatív bloggereknek, szakembereknek egyaránt. Mindenkit szeretettel várunk. Lényegesnek tartjuk, hogy itt többségében nem csupán a végeredményt láthatják a látogatók, hanem a részletes leírásnak, fázisképeknek köszönhetően edukációs anyagot is kapnak, így bárki könnyebben belevághat egy neki szimpatikus projektbe.

Pentart: Mit jelent Nálatok tagnak lenni? Mit kapnak a regisztrált felhasználók?

helloDIY: Minden felhasználónak saját profilja van, és az általuk megadott adatok, mint weboldalcímük, közösségi média felületeik stb. automatikusan megjelennek az általuk feltöltött projekteknél a feltöltői adatoknál.
Ezenkívül, amennyiben saját bloggal rendelkeznek, a feltöltés során elhelyezhetik a weboldalukra mutató linkjüket is, mely a feltöltött projekt alatt jelenik meg automatikusan. Ezzel a lehetőséggel potenciális érdeklődők látogatják meg közvetlenül a saját oldalukat, így ezen a csatornán keresztül is hatékonyan népszerűsíthetik alkotásaikat, tevékenységüket.
Kedvtelésből alkotók munkáit is szívesen posztoljuk ki facebook oldalunkra, hogy minél többen láthassák. Itt szeretném megemlíteni, hogy a közel fél év alatt, mióta a portált üzemeltetjük egyetlen negatív komment vagy rosszindulatú megnyilvánulás nem történt a feltöltött alkotásokat illetően, noha hamarosan elérjük a 10.000 követőt. Ebből is látszik, hogy egy nagyon jó közösség van kialakulóban, mely elsősorban az inspirációt keresi, és elismeri, tiszteli mások munkáját.

Pentart: Mit kell tudnunk a magazinról, itt milyen tartalmakat találunk?

helloDIY: A portál magazin része nemrég indult, és elképzeléseink szerint érdekességeket, hasznos leckéket, tudásanyagokat teszünk közzé folyamatosan. Igyekszünk a kreatív technikák iránt érdeklődést mutató, de még viszonylag kezdő szinten álló felhasználóinknak is olyan anyagokkal szolgálni, melyeket használva könnyen belevághatnak bonyolultabbnak tűnő projektekbe is. Emellett a magazin nagyban támogatója is a portál fő profiljának, azaz a feltöltéses rendszernek.

Pentart: Mi most Nálatok a trend, mely technikát, alapanyagot vagy kreatív irányzatot kedvelik a közösség tagjai?

helloDIY: Egyértelműen a decoupage technika hódít, nem véletlenül, hiszen egy relatíve könnyen megtanulható technika, mellyel csodás dolgokat lehet alkotni. Emellett szintén népszerűek a különböző effektek és 3D hatások alkalmazása. Az alapanyagokat tekintve kedveltek a repesztő rendszerek, illetve karácsony közeledtére való tekintettel a hópaszta és az antikoló paszta is nagy kedvenc mostanában.

Pentart: Melyik bejegyzéseteket ajánlod valakinek, aki most nézelődik először a portálon?


helloDIY: A magazinban mindenképpen ajánlom nyomon követni egyik tehetséges alkotónk, Béres Kata népszerű cikksorozatát, mely hétről-hétre jelentkezik, és gyakorlatilag a kezdő lépésektől mutatja be a decoupage technikát az alapozástól kezdve a bonyolultabb díszítésekig. Számos visszajelzést kapunk, miszerint sokat tanulnak egy-egy technikát illetően, és végső soron ez is a célunk. Szeretnénk, hogy a követőink, látogatóink bátran alkossanak, és azzal, hogy meg is mutatják, büszkék legyenek magukra és másokat is inspiráljanak.

A HelloDIY oldalán megtalálhatjátok a Pentart játékot, amellyel értékes Pentart ajándékcsomagot nyerhettek! Alkotásra fel, nevezni január 5, 20:00-ig lehet!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...