2017. február 11., szombat

Pentartó kistáska

Veled is megtörtént már az, hogy gyorsan elő kellett volna venned valamit a táskádból, de minél jobban túrtad és kerested a holmijaid között, annál kevésbé találtad? Ez az állapot elég idegtépő tud lenni, főleg akkor, ha sietsz. Pont ezekre az esetekre találták fel a rendszerező szütyőket. Ebben a bejegyzésben most én is egy ilyen rendszerezőt (vászon papírzsebkendő tartót) fogok díszíteni, méghozzá mixed-media technikával. Mutatom lépésről-lépésre az elkészítését!

 Szükséges anyagok és eszközök:



Bevallom, a mai napig gondban vagyok akkor, ha váratlanul 'külső terepre' kell mennem alkotni, és nem tudom gyorsan és rendszerezve elpakolni a művészcuccaimat. Van egy nagy alkotós táskám és, ha menni kell, akkor abba gyorsan bedobálok mindent, nincs is ezzel gond. A probléma ott kezdődik, amikor szükségem lenne egy eszközre, ami pont a táska legaljára csúszott. Ilyenkor fel kell túrnom az egész táskát a kisebb méretű eszközeimért. Ezek az eszközök általában a gyöngytollak, kontúrozók, mini tubusok, amiket csak úgy behajítok a táskába, nem foglalkozva azzal, hogy menet közben - utat törve a többi eszköz között - szépen lassan a táska fenekére araszolnak. Jelentem, ezt az állapotot felszámoltam! Direkt ezeknek a termékeknek készítettem egy gyűjtőt, és találóan el is neveztem PENTARTÓ-nak. :)

Így készítjük:

A vászon papírzsebkendő tartóba behelyeztem egy műanyag fóliát.
Igazából bármilyen fólia vagy műanyag jó bele, a lényeg az, hogy megakadályozza azt, hogy a festék átüssön a másik oldalra. Most lamináló fóliából vágtam ki egy darabot.


Alapozó festékkel lealapoztam a vászon mindkét oldalát.


Maszkoló szalaggal letakartam a cipzáros részt, hogy az ne legyen festékes.


Rózsaszínű selyemfényű krémes akrilfestékkel beszíneztem a kistáska mindkét oldalát.
Ezzel a lépéssel megadtam az alkotás alapszínét.


Különböző színű krémes akrilfestékkel stencileztem az alapot.A stencilezések között jó, ha megvárod a festék teljes száradását, és csak azután állsz neki újabb réteget stencilezni. Ezeknek a festékeknek megvan az a jó tulajdonsága, hogy nagyon gyorsan száradnak.

Tipp: a festék száradását felgyorsíthatod langyos levegő ráfújásával, minimum 20 cm távolságból (ez a hajszárítón a kis fokozat). Forró levegővel tilos a festék száradását sürgetni!



Stencilezés után fehér alapozófestékkel átkentem a szütyőt. Ezzel az előzőleg felvitt élénk színeket kicsit letompítottam, illetve előkészítettem a dekupázs technikához a világos alapot.


A rizspapír szalvétából kitépkedtem a mintát.


Matt dekupázsragasztóval a minta helyét lekentem, majd a mintát ráhelyeztem a ragasztós alapra, és azt is átkentem a ragasztóval.


A szív motívummal hasonlóképpen jártam el.


Igyekeztem úgy kivágni a szívet a szalvétából, hogy minél több fehér papírt vágjak vele együtt.
Erre azért van szükség, mert a fehér részekre a következő lépésekben tintával nyomdázni fogok.
A szivecskét kézzel körbetépkedtem, és felragasztottam.
A maradék fehér rizspapír szalvétára betűket nyomdáztam.


Tipp: ha Te is előre kinyomtatod a kívánt feliratot, és azt dekupázsolod fel, akkor nem kell mérgelődnöd, ha véletlenül nem sikerül egy nyomdázásod.
Elég elkeserítő tud lenni, ha szépen előkészítettél egy alapot és aztán a nyomdázás félresikerül. Persze, az is javítható utólag, de így pont olyan lesz a munkád, amilyennek látni szeretnéd.

A betűket egyenként körbetépkedtem és felragasztottam úgy, ahogy elgondoltam.


Tipp: fehér és fekete UNI lakkfilccel fröcsköld be a képet.

Azért szeretem ezt a technikát ezzel az eszközzel alkalmazni, mert a lakkfilccel nem csak szépséges kerek pöttyöket tudok rávarázsolni a felületre, de ezek a pöttyök kicsit ki is emelkednek a síkból, és így növelik a térhatást. Ha esetleg még mindig nem megy a festékkel való fröcskölés, akkor pont itt az ideje ezt a lehetőséget is kipróbálnod! ;)



Alkoholos filccel további motívumokat rajzoltam a felületre.


Ezeket a mintákat festékekkel színesítettem.


A fekete filccel rajzolt kontúrokat ezüst zseléstollal emeltem ki.


Mivel ebben a szütyőben gyöngytollakat fogok tartani, ezért stílusosan gyöngytollal is díszítettem a felületet.


Akár kész is lehetne...





De, hogy hű maradjak a "Pentartó' elnevezéshez, feldekupázsoltam még egy 'Ó' betűt, aztán tovább díszítettem a felületet gyöngytollal.
Elkészült a cuki kis vászontáska.
Már most nagyon imádom!




Bátran készítsd el Te is!

Ötlet, fotó és kivitelezés: Nagy Eszter
:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...